És elkezdődött: A nézőtéren feltűnt Merwan Rim és egy csapat ”lázadó”, majd Merwan Rim a nézők közül, Victoria Petrosillo pedig a színparól lelkesítette a „lázadókat”. Rövid csatakiáltozás után Merwan is felkerült a színpadra, és elkezdődött a „Contre ceux d’en haut”. Merwan Rim kiváló és egyéni énekes, romantikus-lázadó típus. Rutinosan és profin énekelte le a számot, mely ágyúval és pirotechnikával ért véget. Lement a „Qu’avons-nous fais de vous?” és a „Je serai lui”, minden számot és új szereplő megjelenését hatalmas ovációval zárt-nyitott a közönség. Cathialine Andria szelídségét érezni lehetett, gyönyörű hangja van, amit remekül tud is használni. Furcsa kifejezés, de a hangja is „szelíd” volt, ahogy énekel, az ember látja maga előtt, ahogy eltűnik egy vihar és kisüt a nap. A vakus fényképezés tiltva volt, de amikor elkezdődött az „Etre á la hauteur” és Emmanuel Moire felbukkant egy színpadi lift segítségével, annyi vaku villant, hogy szinte világos lett. Remek színészi játék, végtelen profizmus jellemezte az előadásmódot, de mindegyik szereplő esetében. Minden gesztusa, a mimikája is remekül passzolt a szerephez. A táncosok is profin hajtották végre a legbonyolultabb figurákat is. És elkezdődött a „Ca marche”. Christophe Maé jött és hatalmas ováció fogadta. Végig a közönségnek játszott, leginkább ő az összes színész közül. Olyan profizmussal és rutinnal, hogy már emberfelettinek tűnt. Ha színpadon volt, gyakorlatilag komoly erőlködésbe került, hogy másra figyeljen az ember. Látszott rajta, hogy végtelenül élvezi az egészet. A refréneknél az egész előadás során mindig intett, hogy „na most tapsoljunk”, és végig együtt volt a közönséggel, tényleg, csak áradozni lehet róla, hogy mennyire színpadra született. Emmanuel Moire és Anne-Laure Girbal közös száma következett, az „Oú ca méne quand on s’aime”. Anne nagyon bájos teremtmény, árad belőle a kedvesség. Énekesileg is nagyon profi volt, az általa alakított egyéniséghez remekül passzoló hanggal. Majd Emmanuel és Merwan csatába vonult és következett Victoria Petrosillo és Anne duettje, az „Encore du temps”. Victoria is gyönyörű hanggal van megáldva, és varázslatosan énekel, változtatja a hangszínét éneklés közben. Remek színészi játékkal alakították Anne-Laure Girballal a párjukat féltő lányokat. Sorban lementek a zeneszámok: Requiem Aeternam, A qui la faute, Je fais de toi mon essentiel, S’aimer est interdit, Repartir… Mindegyik látványos, jól koreografált és profi volt. A „Le ballet des planétes” során előtérbe kerültek a táncosok, jöttek gólyalábasok, balerinák és néhányan egy hatalmas felfújt, átlátszó gömbben táncoltak, gurították ide-oda. Közben a háttérben a táncosok mögött kivetítőn bolygós-táncos némafilm ment. „Pour arriver á moi” Emmanuel Moireral, remek koreográfiával,majd az „Un geste de vous” következetett, és feltűnt Lysa Ansaldi. Róla is csak jót tudok mondani, a korábban már említett profizmus, rutin, színészi játék nála is megvolt. Remek színészi játékkal formálta meg a manipuláló Madame de Montespant.

Az előadást Pierre Forest által alakított Moliére nyitotta, és ő konferálta fel a „Tant qu’on réve encore”-t, amely már nem a cselekményszálba illet bele, hiszen az lezárul a „La vie passe”-val, amely során Emmanuel és Cathialine egymásra talált.

Zeneileg, látványilag… az egész előadás kiváló volt, egy rossz szót nem tudok rá mondani. Nagyon tetszett, hogy a szereplők gyakran mozogtak a főszínpad melletti két kis színpadon, és mindig igyekeztek kihasználni a nagy színpadot is, hogy mindenhonnan jól lássák őket. A zenekar is remek teljesítményt nyújtott. Közös éneklés következett, hatalmas ováció, rengeteg ember állt elől a színpadnál.

Majd megindult kifelé a tömeg, mi pedig manővereztünk, hogy eljussunk a Peterrel megbeszélt találka helyszínére. Tízen vártak ott mindegyikük ruháján kis piros kártya volt, ilyen feliratokkal, hogy „család”, „barát”. Az ajtóban biztonsági őr állt. Rövid várakozás után nyílt az ajtó és elindultunk befelé. Először az őr szóvá tette, hogy miért nincs rajtam piros matrica, de aztán megjelent Peter, és bejutottunk. Lépcsőn le, lépcsőn fel, azt sem tudtam, merre kell menni, egy „barát” kártyás pár után szaladtam, mint kiderült, jó felé. Mire észbe kaptam, már a színpad mellett álltam, mindenütt hangosító berendezések, és kábé 3 méterre tőlem a jelmezek. Mondta Peter, hogy majdnem jó, de menjünk kicsit hátrébb, ott várjuk Manut. Ott álltunk még néhány VIP kártyással, a velem szemben lévő ajtóra ki volt írva, hogy ez bizony Cathialine, Anne-Laure, Lysa, Victoria öltözője.

Álldogálok nyugodtan, mikoris szembejött velem Victoria. Rendben, szemkontaktus megkeres, mosoly majd már kaptam is az autogramot, bár Edina helyett Adina névre, de ez nem zavar(t). Várok tovább, a velem szemben álló „barát” kártyás párhoz megérkezik Anne, nevetgélnek-beszélgetnek, Anne az életben is kedves, bájos. Befejezték a csevelyt, szép kérés és íródott a következő autogram, ezúttal Edena részére, de szintén végtelen aranyossággal és közvetlenséggel. Hirtelen feltűnt egy bőrkabátos lány kissé sietve, nézek rá, visszanéz, látszik hogy vár valamit, csak nem lépek, elmegy. Végül is leesett, hogy ő volt Cathialine Andria. Nohát igen, sokat tesz a smink. Szerencsére vissza is jött, és másodjára már résen voltam. Autogram Edina részére, egy gyors párbeszéd, kedves mosoly, és már sietett is tovább. Nézelődök, mikoris a folyosó végén feltűnt Christophe Maé, két srác társaságában. Elindulok felé, odaérek, valami elektromos kütyüvel volt elfoglalva, de azért csak észre vett, és nagyon kedvesen, szemkontaktust végig fenntartva beszélt, megírta az autogramot, nagy boldogságomra szintén Edina részére. A többi VIP vendég utolért, nézték, hogy kikhez szaladgálok, aztán jöttek ők is. Úgyhogy Christophe rendületlenül osztogatta az autogramokat.